1. Az iskola irányítása

1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés

Amikor egy iskola ezt az átfogó, közösségi megközelítést tervezi bevezetni az összetett problémák kezelésére, rendszerszinten kell az együttműködő stratégiai tervezést megvalósítania. Olyan folyamatra lesz szüksége, amely valamennyi tevékenységének egy koherens tervben történő integrálására, valamint az előrehaladás nyomon követésére és értékelésére szolgál. Az iskolafejlesztési terv olyan referenciadokumentum, amely az iskola tevékenységeinek irányítására használható, és megkönnyíti a nyomon követést és az önértékelést.  Stratégiai tervként világosan és egyszerűen kell megfogalmaznia az iskola prioritásait, a színvonal emelésére, a szükséges erőforrásokra vonatkozó fő intézkedéseket, valamint az adott határidőn belül elérni kívánt fő eredményeket és célokat.

Továbbiak megjelenítése

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

A befogadó iskolavezetés támogatása – az SISL projekt

A „Supporting Inclusive School Leadership (SISL)” projekt résztvevői azt vizsgálták, hogyan segíthetik elő az iskolai vezetőségek inkluzivitásának növelését, és ehhez eszközöket is biztosítottak. A projekt értelmezési keretei szerint az minősül befogadó iskolavezetésnek, amelynek célja minden – beleértve a kirekesztésnek leginkább kitett –  tanuló számára biztosítani a tartalmas tanulási lehetőségekben való teljes körű részvételt, a tanulói teljesítmény javítását, valamint a jóllétet. 

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; RU; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

A tanulói teljesítmény növelése a befogadó oktatásban

A „Raising the Achievement of All Learners in Inclusive Education (RA)” projekt célja az volt, hogy konkrét bizonyítékokat gyűjtsön az iskolai teljesítmény javítását célzó hatékony gyakorlatokról, és képessé tegye az iskolákat és a helyi közösségeket valamennyi tanuló befogadására és támogatására.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

Együtt a rajttól a célig

Ennek a flandriai (Belgium) projektnek a célja, hogy minden gyermek számára biztosítsa a sikert, és megakadályozza a korai iskolaelhagyást, elsősorban olyan iskolai kultúra és számos egyéb intézkedés bevezetésével, amelyek elősegítik az évismétlések elkerülését.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Belgium

ISKOLAVEZETÉSI ESZKÖZTÁR

Az Európai Szakpolitikai Hálózat az Iskolavezetésről – EPNoSL egy eszközt fejlesztett ki arra a célra, hogy figyelemmel kísérje és azonosítsa a kihívásokat, és prioritásokat határozzon meg a szakpolitikai intézkedésekhez annak érdekében, hogy támogassa és erősítse az iskolavezetést az egyenlőség és a tanulás érdekében. A program a döntéshozókat, iskolai hatóságokat, iskolai szereplőket, kutatókat és a vezetőképző intézeteket célozza. Az iskolavezetési eszköztár célja, hogy támogassa az arra irányuló elemzéseket, hogy a különböző iskolavezetési politikák és programok milyen hatást fejtenek ki, és hogyan befolyásolják az iskolaigazgatók és iskoláik arra való átfogó képességét, hogy hatékonyan és tartósan kezeljék az egyenlőséget és tanulást érintő kihívásokat az iskolájukban. Az eszköztár több hasznos anyagot, videót, esettanulmányt és eszközöket tartalmaz az iskolavezetés különböző szempontjairól.

Terület: 1. Az iskola irányítása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

MiCREATE – Migrant Children and Communities in a Transforming Europe

MiCREATE project’s objective is to stimulate inclusion of diverse groups of migrant children by adopting child-centred approach to migrant children integration on educational and policy level. Stemming from the need to revisit the existing integration policies, the research project aims at comprehensive examination of contemporary integration processes of migrant children in order to enhance their agency, participation and well-being.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák

Nyelv: EN

Ország: Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Dánia; Egyesült Királyság; Hollandia; Horvátország; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Magyarország; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia

RESL.eu Toolkit for identifying and monitoring students and schools at risk of ESL

The toolkit developed as part of the valorisation of the findings by the Reducing Early School Leaving in Europe (RESL.eu) research project aims to support practitioners working with youth in identifying and monitoring students and schools in need of greater care and support. It is primarily focused on the situation of those young people who are at risk of school disengagement and early school leaving. The toolkit is primarily dedicated to school staff: principals, teachers, educators, pedagogical counsellors, class tutors and school psychologists. However, it might be also helpful for other educational specialists working in education policies and in alternative learning pathways.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése

Nyelv: EN

Ország: Ausztria; Belgium; Magyarország; Portugália; Spanyolország; Svédország

Következő 10 találat megjelenítése