5. Az érdekelt felek bevonása

5.2. Érdekelt felek hálózatai

Ha a korai iskolaelhagyás kezeléséhez szükséges stratégia kidolgozásában és végrehajtásában több különböző érdekelt fél is részt vesz, munkájuk támogatásához szükség lehet formalizált struktúrák kialakítására. Az érdekelt feleknek meg kell állapodniuk a kezelni kívánt kihívások közös értelmezésében, a közös célban és megközelítésben. Támogató struktúrákra és koordinációs mechanizmusokra is szükség van az iskola és az érdekelt felek tágabb köre, valamint a megfelelő hatóságok közötti párbeszéd és kölcsönös információáramlás biztosítására. Az érdekelt felek hatékony hálózatainak az érdekelt felek megfelelő körét kell magukban foglalniuk, akik értik a helyi körülményeket és környezetet, és akik képesek helyben beavatkozni azokba a problémákba, amelyek következtében a tanulókat a korai iskolaelhagyás veszélye fenyegeti. Azonosítani kell az érdekelt felek és szakemberek azon körét, amely közreműködni tud a hálózatban; már a folyamat elejétől kezdődően be kell vonni őket.

Továbbiak megjelenítése

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

A befogadó iskolavezetés támogatása – az SISL projekt

A „Supporting Inclusive School Leadership (SISL)” projekt résztvevői azt vizsgálták, hogyan segíthetik elő az iskolai vezetőségek inkluzivitásának növelését, és ehhez eszközöket is biztosítottak. A projekt értelmezési keretei szerint az minősül befogadó iskolavezetésnek, amelynek célja minden – beleértve a kirekesztésnek leginkább kitett –  tanuló számára biztosítani a tartalmas tanulási lehetőségekben való teljes körű részvételt, a tanulói teljesítmény javítását, valamint a jóllétet. 

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; RU; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

A tanulói teljesítmény növelése a befogadó oktatásban

A „Raising the Achievement of All Learners in Inclusive Education (RA)” projekt célja az volt, hogy konkrét bizonyítékokat gyűjtsön az iskolai teljesítmény javítását célzó hatékony gyakorlatokról, és képessé tegye az iskolákat és a helyi közösségeket valamennyi tanuló befogadására és támogatására.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

HELYI ÉRDEKKÉPVISELETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KERET

Egy olyan nagyfokú iskolai autonómiával rendelkező rendszerben, mint amely Flandriára jellemző, a flamand oktatási minisztérium olyan keretrendszer létrehozására törekszik, amely világos iránymutatásokat nyújt az iskolák és a helyi önkormányzatok számára (amelyek a közoktatásért felelősek) a helyi együttműködési hálózatok létrehozásának módjáról. A jó helyi együttműködés kulcsfontosságú előfeltételei: egyértelmű szerepek és felelősségi körök, reális célok, valamennyi érdekelt fél bevonása, helyi cselekvések kidolgozása.

Terület: 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterület: 5.2. Érdekelt felek hálózatai

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Belgium

Lemorzsolódási hálózat és központi ügyfélszolgálat Antwerpen városában

A lemorzsolódás elleni prevenciós hálózat teljes körű szolgáltatásokat és szakértelmet nyújt. Minden projekt egyedi, konkrét célcsoportokra irányul, és biztosítja saját finanszírozási szintjét. Hangsúlyt helyeznek a korai iskolaelhagyás megelőzésére és a lemorzsolódott tanulók oktatásba történő visszavezetésére. A központi ügyfélszolgálat támogatást nyújt a tanulók és az iskolák számára is. A gyakran hiányzó diákokat az azon iskolai hálózathoz tartozó diáktanácsadó központhoz irányítják, amelynek az iskola a tagja. Szükség esetén a diáktanácsadó központ segítséget kér a központi ügyfélszolgálattól. Az ügyfélszolgálat a különböző szervezetek hálózatán keresztül személyre szabott támogató intézkedéseket és tevékenységeket kínálhat a veszélyeztetett tanulóknak, illetve azoknak, akik lemorzsolódtak.

Terület: 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Belgium

Következő 10 találat megjelenítése