5. Az érdekelt felek bevonása

5.2. Érdekelt felek hálózatai

Ha a korai iskolaelhagyás kezeléséhez szükséges stratégia kidolgozásában és végrehajtásában több különböző érdekelt fél is részt vesz, munkájuk támogatásához szükség lehet formalizált struktúrák kialakítására. Az érdekelt feleknek meg kell állapodniuk a kezelni kívánt kihívások közös értelmezésében, a közös célban és megközelítésben. Támogató struktúrákra és koordinációs mechanizmusokra is szükség van az iskola és az érdekelt felek tágabb köre, valamint a megfelelő hatóságok közötti párbeszéd és kölcsönös információáramlás biztosítására. Az érdekelt felek hatékony hálózatainak az érdekelt felek megfelelő körét kell magukban foglalniuk, akik értik a helyi körülményeket és környezetet, és akik képesek helyben beavatkozni azokba a problémákba, amelyek következtében a tanulókat a korai iskolaelhagyás veszélye fenyegeti. Azonosítani kell az érdekelt felek és szakemberek azon körét, amely közreműködni tud a hálózatban; már a folyamat elejétől kezdődően be kell vonni őket.

Továbbiak megjelenítése

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

ELLENŐRZŐLISTA ÉS AJÁNLÁSOK A HIÁNYZÁSOK ÉS A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉHEZ

Tagadhatatlan, hogy számos esetben orvosi, pszichológiai, szociális, oktatási és jogi beavatkozásokra van szükség az igazolatlan hiányzások és korai iskolaelhagyás tekintetében, azonban a kutatási eredmények arra is egyértelműen rávilágítanak, hogy az oktatási intézmény és a tanárok minden ilyen esetben döntő befolyással bírnak. Jelen dokumentum tartalmaz egy, az iskolák önértékelésére szolgáló ellenőrzőlistát, 59 részletes ajánlást az iskolalátogatás, a tanulói részvétel és az iskolai kultúra javítására, valamint magatartási megállapodásokra vonatkozó javaslatokat és a tanárok és szülők számára kidolgozott kérdőívekre vonatkozó példákat. Az ajánlott intézkedések elsősorban a tanárok, az igazgatók és a szülők célcsoportja felé irányulnak. Jelen dokumentum Nairz-Wirth, Feldmann, Diexer (2012) kézikönyvének fordítása alapján készült: Handlungsempfehlungen für Lehrende, Schulleitung und Eltern zur erfolgreichen Prävention von Schulabsentismus und Schulabbruch.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 3.1. A tanulók jólléte; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 5.2. Érdekelt felek hálózatai

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Ausztria

Ifjúsági tanácsadás (Jugendcoaching)

Az ifjúsági tanácsadás 14 éves és annál idősebb fiataloknak kínál útmutatást. Fő célcsoportjai a 9. osztályos tanulók, a foglalkoztatásban, oktatásban vagy képzésben részt nem vevő fiatalok (NEET-fiatalok) 19 éves korig, valamint a sajátos nevelési igényű fiatalok 24 éves korig. Célja a korai iskolaelhagyás csökkentése és a diákok támogatása jövőbeli karrierjük és/vagy további tanulmányaik megválasztásában. Az ifjúsági tanácsadásban való részvétel ingyenes és önkéntes alapon történik.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.1. A tanulók jólléte; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.8. Célzott támogatás – nyelv; 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT

Ország: Ausztria

IndY (egyéniesített tanulás az ybbsi iskolaközpontban)

A 2015/16-os tanévben a Schulzentrum Ybbs (amely három felső szakközépiskolából álló iskolaközpont) bevezetett egy IndY (Individualisierung am Schulzentrum Ybbs) elnevezésű koncepciót, amelynek keretében a tanítási idő 20%-át egyéniesített tanulásra fordítják. Az IndY célja a diákok szaktudásának, motivációjának, felelősségtudatának, önmenedzselésének, együttműködési készségeinek, érzelmi intelligenciájának és tanulási módszereinek fejlesztése.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 3.8. Célzott támogatás – nyelv; 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 5.2. Érdekelt felek hálózatai

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT

Ország: Ausztria

Stop-Dropout!

E projekt átfogó célja a szakoktatásban és -képzésben tanulók körében a lemorzsolódási arány csökkentése azáltal, hogy anyagokat és eszközöket bocsát a tanácsadók és az oktatók rendelkezésére annak érdekében, hogy fejleszteni tudják a csoportokkal való munkára, a potenciális iskolaelhagyók és a tanulócsoportok különleges jellemzőinek felismerésére vonatkozó saját készségeiket, valamint az egyéni szükségletekhez igazodó támogatást tudjanak nyújtani, és ezáltal javítsák a szakoktatási és -képzési rendszereik minőségét.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.8. Célzott támogatás – nyelv; 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Ausztria; Csehország; Németország; Szlovénia