4. Szülői szerepvállalás

4.4. Családi tanulás

„Családi tanulás” alatt minden olyan tevékenységet értünk, amelyben gyermekek és felnőtt családtagok egyaránt részt vesznek (és mindannyian saját tanulási eredményeikért dolgoznak), és javítja a család tanulási kultúráját. A szülők iskolázottsági szintjének növelése egyike a korai iskolaelhagyás megelőzésével kapcsolatos sikeres megközelítéseknek. Ha a szülők oktatási tevékenységekbe kapcsolódnak be önmaguk fejlesztése érdekében, ez számos kulturális és oktatási interakciót hoz magával a családban. A családi tanulás révén a szülők kiépítik énhatékonyságukat, aktívabb szereplővé válnak az iskolában, és jobban kiveszik a részüket gyermekük iskoláztatásából. Így nagyobb magabiztossággal segíthetik gyermeküket az otthoni tanulásban. Ezzel párhuzamosan a gyerekeknek több lehetőségük nyílik a szülőkkel való közös tanulásra, aminek hatására aktívabbak az iskolában, és javulnak a tanulmányi eredményeik.

Továbbiak megjelenítése

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre irányuló skandináv projektek

Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre irányuló skandináv projektekről szóló („Nordic Projects to Combat School Dropout” című) jelentés célja, hogy javítsa a fiataloknak szóló kezdeményezéseket és új kezdeményezéseket inspiráljon, valamint, hogy gazdagítsa a skandináv régióbeli szereplők és szervezetek közötti kapcsolatokat.
A felső középfokú oktatásból lemorzsolódókkal foglalkozó skandináv online erőforrás az Északi Minisztertanács által megrendelt és 2012 és 2015 között a Nordic Welfare Centre által megvalósított projekt volt. Rendeltetése az volt, hogy olyan kezdeményezésekre vonatkozó jó példákat gyűjtsön össze, amelyek célja, hogy növeljék a felső középfokú oktatást befejező fiatalok arányát a skandináv régióban.
A skandináv portálon a skandináv országokban megvalósított sikeres projektek széles körét mutatták be. A kezdeményezések tekintetében külső értékelésre került sor, és azok pozitív eredményeket mutattak. Bizonyos tevékenységeket kifejezetten innovatív jellegük vagy inspiráló értékük miatt választottak ki.
A skandináv országok közötti közigazgatásbeli és kulturális különbségek ellenére a helyzet a lemorzsolódás veszélyének kitett fiatalokat illetően megdöbbentően hasonló. Olykor nagyobb különbségek vannak egyes települések és iskolák, mint az egyes országok között. A skandináv országok sikeres kezdeményezéseinek megismerése ihletet nyújthat és eszközökkel szolgálhat azon munka javításához, amely arra irányul, hogy valamennyi fiatalt segítsük a felső középfokú oktatás befejezésében.
E kiadvány tíz példát ír le, amelyek a jó gyakorlatoknak szentelt skandináv portálon is bemutatásra kerültek. A projektek egy része már lezárult, mások még folyamatban vannak. Egyes tevékenységeket beépítettek az általános tevékenységekbe.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 2.4. A tanárok jólléte; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.8. Célzott támogatás – nyelv; 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 4.2. A szülők bevonása az iskola irányításába; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Dánia; Finnország; Izland; Norvégia; Svédország

Boa Água school's response to COVID 19 school's closure

Prior to the COVID-19 pandemic and school shutdown in Portugal, the Boa Água school has initiated a number of new pedagogies to support student learning, including mixed commission, interactive groups and dialogic gatherings. These new methods had been introduced as part of the INCLUD-ED project, which the school joined in 2017. The school encouraged parents’ regular presence and volunteer support in classrooms, and introducednew teaching methods tosupport student learning through dialogue and exploration of identity. The new teaching methods and the emphasis on relationships and mutual support within the school community were also key to effective remote learning during school shut-down.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai

Nyelv: EN

Ország: Portugália

Education Endowment Foundation´s (EEF) parental engagement guidance report

The guidance report on “working with parents to support children´s learning“ is funded by the Education Endowment Foundation (EEF) and focuses mostly on activities that aim to improve children’s learning directly. Thus, it reviews the best available research to offer schools and teachers four recommendations to support parental engagement in children’s learning. When it talks about ‘parental engagement’, ‘schools working with parents to improve children’s academic outcomes’ is meant. It is not a new study in itself, but rather is intended as an accessible overview of existing research with clear, actionable guidance. The guidance also draws on a wider body of evidence and expert input.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterület: 4.4. Családi tanulás

Nyelv: EN

Ország: Egyesült Királyság

INCLUD-ED CSALÁDI OKTATÁS

A családi oktatás az INCLUD-ED (az Európai Bizottság „Strategies for inclusion and social cohesion in Europe from education” – befogadást és társadalmi kohéziót segítő oktatási stratégiák – elnevezésű, 2006 és 2011 között zajló 6. keretprogramja) kutatási projekt részeként meghatározott sikeres oktatási tevékenységek (SEA-k) egyik kezdeményezése.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 4.4. Családi tanulás; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

INCLUDE-ED – dialogikus irodalmi összejövetelek

A „dialogikus irodalmi összejövetelek” (DLG) egyike az INCLUD-ED kutatási projektben azonosított sikeres oktatási tevékenységeknek (SEA-k). A DLG-t gyermekek és fiatalok oktatásának fejlesztésére használják világszerte különböző összefüggésekben. A DLG egy dialogikus olvasási tevékenység, amely két alapelvre épül: egy klasszikus irodalmi mű elolvasása (mint a Rómeó és Júlia, Odüsszeia, Don Quijote), majd párbeszédes tanulási módszertannal a jelentések, értelmezések és reflektálás megosztása. Ebben a gyermekek és családtagjaik is részt vehetnek. Ez a példa a DLG és alkalmazása eredményeinek megértését segíti.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás

Alterületek: 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

JOAQUIM RUYRA ELEMENTARY SCHOOL, the Miracle School (Hospitalet de Llobregat, Spain)

The Joaquim Ruyra Elementary School is located in a disadvantaged suburban district of Barcelona. In the 2016-2017 school year, 92% students were immigrants representing 28 different nationalities (including Pakistan, Morocco, Georgia, Colombia, the Dominican Republic, Ecuador, Peru, the Philippines, China, Bangladesh, Senegal, and the USA) or from minority background (Romani). The school has a 40% mobility rate.  

National and international press have referred to the school as the miracle school as it had achieved academic outcomes above the average in the Catalan standardised tests, outperforming elite schools in the Catalonia region.

All classes in the school feature group work 40% to 60% of the time. The groups mix students of different abilities, genders and nationalities.  The small groups are designed to ensure that no one is left out, and students are encouraged to participate actively.  Each group is facilitated by an adult (e.g. a classroom assistants, a parent).  Psychologists and special education teachers may also work in the classrooms, and they support volunteer parents, teachers and the students.  The extra support and student interaction are considered as essential for supporting and reinforcing children’s learning. 

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 4.2. A szülők bevonása az iskola irányításába; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: EN

Ország: Spanyolország

KÖZÖSSÉGI ALAPÚ, EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁSI KÖZPONTOK

A NESET – az Oktatási és Képzési Szociális Szempontok Szakértői Hálózata jelentéseket tesz közzé azon szakpolitikusok és szakemberek számára, akik érdekeltek az egyenlőség és befogadás előmozdításában az oktatás és képzés területén szerte az Európai Unióban. E tanulmány az uniós tagállamokban a közösségi alapú, egész életen át tartó tanulási központok létrehozására irányuló stratégiákat vizsgálja. Bizonyítékokat és kutatási eredményeket tár fel az ilyen központok létrehozásának előnyeiről, valamint az ilyen központok létrehozását és hatékonyságát gátló akadályokról és nehézségekről. A jelentés azt a következtetést vonja le, hogy a közösségi alapú, egész életen át tartó tanulási központok egyidejűleg tudják megtestesíteni az egész életen át tartó tanulás kulcsfontosságú célkitűzéseit, mint például az aktív polgári szerepvállalást, a társadalmi kohéziót/befogadást, a személyes és társadalmi kiteljesedést, a kultúrák közötti párbeszédet, valamint a munkavállalói életutakat.

Területek: 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

LIT3 – ISMERETEK KOCKÁZVA – FÓKUSZBAN A ROMA CSALÁDOK

Az LIT3 célja a családi műveltség (olvasási készségek és egészséggel kapcsolatos ismeretek) népszerűsítése roma közösségekben, mint a roma gyerekek általános végzettségi szintjének emelésére szolgáló eszköz. Ennek érdekében a projekt célja egy 3 generációra irányuló, koherens családi műveltség program kifejlesztése és helyszíni tesztelése; a családi műveltségre vonatkozó, megalapozott európai politika kidolgozása és a kulcsfontosságú érdekelt felek bevonása a családi műveltséget megvalósító politikák és programok végrehajtására irányuló helyi stratégiák kidolgozásába. A tanterv és a tananyagok mintái hozzáférhetőek.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás

Alterületek: 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák; 4.4. Családi tanulás

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Egyesült Királyság; Románia; Szlovákia

Manchester Communication Academy (MCA)

Manchester Communication Academy (MCA) works to improve outcomes for children, families and the community. This secondary academy opened in 2010 to serve one of the most disadvantaged inner-city neighbourhoods in England. From the outset, the academy’s sponsor, a large employer in the city, wanted the school to help to contribute to a vibrant and sustainable neighbourhood, and committed to addressing the many inter-related economic, social and physical challenges which characterise the neighbourhood. This mission has directly shaped the academy programme, which places equal importance on ‘teaching and learning’ and ‘social investment’. The school’s social investment department is a highly distinctive feature of its overall strategy for addressing the impacts of disadvantage on young people’s education and wider life chances.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.3. Iskolavezetés; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 4.2. A szülők bevonása az iskola irányításába; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: EN

Ország: Egyesült Királyság

Megelőző intervenciók a rugalmasságért - UPRIGHT

Mivel a fiatalok körében világszerte többszörösére nőtt a mentális egészségi problémák előfordulása, az UPRIGHT projekt azon készségek fejlesztését tűzte ki céljául, melyek a fizikai és a mentális egészség fenntartásához nélkülözhetetlenek. A projektet iskolákban hajtják végre, a kiskamaszok, családjaik, illetve a részt vevő iskolák minden munkatársának bevonásával.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.4. A tanárok jólléte; 3.1. A tanulók jólléte; 4.4. Családi tanulás

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Dánia; Izland; Lengyelország; Norvégia; Olaszország; Spanyolország

Következő 10 találat megjelenítése