3. A tanulók támogatása

3.3. Pályaorientáció és támogatás

A pályaorientációt és a támogatást az oktatás legkorábbi szakaszától kezdve be kell építeni a tantervbe. A kutatások tanúsága szerint az életpályatervvel rendelkező diákok nagyobb valószínűséggel maradnak az iskolában, és aktívabbak az oktatásban.  Önállóan is kidolgozható, de a tantervbe is beépíthető, például több különböző tantárgy keretében. A hatékony megközelítések többnyire tanórai és tanórán kívüli tevékenységek széles körét foglalják magukban.  Ide tartoznak például a gyakornoki programok, szakmai látogatások, pályaválasztási játékok vagy kedvcsináló foglalkozások , amelyek mind a többségi, mind pedig az alternatív oktatás keretében tudnak támogatást nyújtani (mint például a munkaalapú szakoktatás és -képzés).

Továbbiak megjelenítése

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre irányuló skandináv projektek

Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre irányuló skandináv projektekről szóló („Nordic Projects to Combat School Dropout” című) jelentés célja, hogy javítsa a fiataloknak szóló kezdeményezéseket és új kezdeményezéseket inspiráljon, valamint, hogy gazdagítsa a skandináv régióbeli szereplők és szervezetek közötti kapcsolatokat.
A felső középfokú oktatásból lemorzsolódókkal foglalkozó skandináv online erőforrás az Északi Minisztertanács által megrendelt és 2012 és 2015 között a Nordic Welfare Centre által megvalósított projekt volt. Rendeltetése az volt, hogy olyan kezdeményezésekre vonatkozó jó példákat gyűjtsön össze, amelyek célja, hogy növeljék a felső középfokú oktatást befejező fiatalok arányát a skandináv régióban.
A skandináv portálon a skandináv országokban megvalósított sikeres projektek széles körét mutatták be. A kezdeményezések tekintetében külső értékelésre került sor, és azok pozitív eredményeket mutattak. Bizonyos tevékenységeket kifejezetten innovatív jellegük vagy inspiráló értékük miatt választottak ki.
A skandináv országok közötti közigazgatásbeli és kulturális különbségek ellenére a helyzet a lemorzsolódás veszélyének kitett fiatalokat illetően megdöbbentően hasonló. Olykor nagyobb különbségek vannak egyes települések és iskolák, mint az egyes országok között. A skandináv országok sikeres kezdeményezéseinek megismerése ihletet nyújthat és eszközökkel szolgálhat azon munka javításához, amely arra irányul, hogy valamennyi fiatalt segítsük a felső középfokú oktatás befejezésében.
E kiadvány tíz példát ír le, amelyek a jó gyakorlatoknak szentelt skandináv portálon is bemutatásra kerültek. A projektek egy része már lezárult, mások még folyamatban vannak. Egyes tevékenységeket beépítettek az általános tevékenységekbe.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 2.4. A tanárok jólléte; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.8. Célzott támogatás – nyelv; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 4.2. A szülők bevonása az iskola irányításába; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Dánia; Finnország; Izland; Norvégia; Svédország

Danish Production Schools

The Danish Production schools were created in the 1980s with the aim of combating youth unemployment. Production Schools offer alternative education opportunities to improve labour market integration. The fundamental aim of this type of school is to create a practical learning environment to support young people to complete and earn qualifications in general and vocational upper secondary education and/or maintain a job. The students are offered the opportunity to develop professional, social and personal skills through counselling, participation in practical work experience and production in different workshops ranging from areas such as metalwork, carpentry and textile work in theatre, media and music-based workshops. The focus is on social, personal and physical skills which are complemented by more formal knowledge and skills. Learning processes are organised through workshops and classroom teaching, but every young person is free to organise an individual course where they may challenge themselves and build their confidence.
The most significant challenge for production schools is to prepare and motivate “non-academic” students for the ordinary school system. The last legislative change in 2006focused the aims of Production Schools so that its most important task has been to build a bridge to vocational education and training through relevant practical and academic qualifications. In 2009, there were over 6,000 students in production schools. The student capacity at each school can vary from 20-25 to over 200. Generally speaking the schools are small, with half of the schools accepting fewer than 50 students. Today there are 78 Production Schools in Denmark.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet

Nyelv: EN

Ország: Dánia

MULTI- ÉS INTERDISZCIPLINÁRIS CSOPORTOK A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉRE

Az alábbi tanulmány megvizsgálja, hogyan játszhatnak a multi- és interdiszciplináris csoportok kulcsfontosságú szerepet a korai iskolaelhagyás megelőzésében. Az ilyen multi- és interdiszciplináris csoportok számára kialakítandó stratégia felépítésének részeként fontos, hogy a hatékonyságukhoz szükséges és azt támogató feltételekre koncentráljunk, ahelyett, hogy determinisztikusan minden körülmények között eredményesnek gondolnánk azokat. A jelentés kiemeli, hogy a csoportok számára elengedhetetlen a határozott stratégiai iránymutatás olyan, a csoport által megoldandó lényegi kérdésekben, mint a lelki egészség támogatása, a felfüggesztés helyett nyújtott alternatívák, a marginalizálódott családok segítése, a tanárok konfliktus– és sokféleség–kezelési készségei, valamint a zaklatás megelőzésére irányuló készségek, a pozitív iskolai légkör elősegítése, a szülők képességeinek kiaknázása és a gyermekek nyelvi fejlesztésének középpontba helyezése stb.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.1. A tanulók jólléte; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 5.1. Multidiszciplináris csoportok

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

SZÜKSÉGÜNK VAN MINDEN FIATALRA

A „Szükségünk van minden fiatalra” elnevezésű dán kezdeményezés 2003 óta működik. Olyan etnikai kisebbségi hátterű fiatalokat (13-20 éveseket) céloz, akik marginalizáltak és iskolai tanulmányaik befejezése veszélyeztetve van. A kezdeményezés fő célja, hogy növelje e fiatalok számát az ifjúsági oktatásban, és arra ösztönözze őket, hogy teljesítsék ifjúsági oktatási programjaikat.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Dánia

Következő 10 találat megjelenítése