3. A tanulók támogatása

3.3. Pályaorientáció és támogatás

A pályaorientációt és a támogatást az oktatás legkorábbi szakaszától kezdve be kell építeni a tantervbe. A kutatások tanúsága szerint az életpályatervvel rendelkező diákok nagyobb valószínűséggel maradnak az iskolában, és aktívabbak az oktatásban.  Önállóan is kidolgozható, de a tantervbe is beépíthető, például több különböző tantárgy keretében. A hatékony megközelítések többnyire tanórai és tanórán kívüli tevékenységek széles körét foglalják magukban.  Ide tartoznak például a gyakornoki programok, szakmai látogatások, pályaválasztási játékok vagy kedvcsináló foglalkozások , amelyek mind a többségi, mind pedig az alternatív oktatás keretében tudnak támogatást nyújtani (mint például a munkaalapú szakoktatás és -képzés).

Továbbiak megjelenítése

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

Az én tanulmányaim, az én munkám, az én jövőm

Az én tanulmányaim, az én munkám, az én jövőm olyan projekt, amelynek célja a korai iskolaelhagyás megelőzése, valamint a diákok arra való buzdítása és ösztönzése, hogy folytassák iskolai tanulmányaikat.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 3.1. A tanulók jólléte; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Ciprus

MULTI- ÉS INTERDISZCIPLINÁRIS CSOPORTOK A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉRE

Az alábbi tanulmány megvizsgálja, hogyan játszhatnak a multi- és interdiszciplináris csoportok kulcsfontosságú szerepet a korai iskolaelhagyás megelőzésében. Az ilyen multi- és interdiszciplináris csoportok számára kialakítandó stratégia felépítésének részeként fontos, hogy a hatékonyságukhoz szükséges és azt támogató feltételekre koncentráljunk, ahelyett, hogy determinisztikusan minden körülmények között eredményesnek gondolnánk azokat. A jelentés kiemeli, hogy a csoportok számára elengedhetetlen a határozott stratégiai iránymutatás olyan, a csoport által megoldandó lényegi kérdésekben, mint a lelki egészség támogatása, a felfüggesztés helyett nyújtott alternatívák, a marginalizálódott családok segítése, a tanárok konfliktus– és sokféleség–kezelési készségei, valamint a zaklatás megelőzésére irányuló készségek, a pozitív iskolai légkör elősegítése, a szülők képességeinek kiaknázása és a gyermekek nyelvi fejlesztésének középpontba helyezése stb.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.1. A tanulók jólléte; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 5.1. Multidiszciplináris csoportok

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

Értékelési környezet az iskolai interkulturális mentorálási eszközök és gyakorlatok támogatásához (E-EVALINTO)

Az E-EVALINTO az egymás mentorálásának módszerét népszerűsíti, amivel azt kívánja elérni, hogy csökkenteni tudjuk a korai iskolaelhagyók arányát a bevándorló diákok körében, jobban elismerjük az interkulturalitás értékét, és létrehozzunk egy olyan IKT-keretrendszert, amely kultúrák közötti kontextusban is használható tevékenységek értékelésére, lebonyolítására és kidolgozására. Az Erasmus+ programon keresztül finanszírozott projekt középpontjában az elemzett helyzetekben megfigyelhető mintázatok leírása, valamint a döntéshozatali folyamatok állnak.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.8. Célzott támogatás – nyelv; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ciprus; Lengyelország; Olaszország; Spanyolország; Írország

Következő 10 találat megjelenítése