Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre irányuló skandináv projektek

Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre irányuló skandináv projektekről szóló („Nordic Projects to Combat School Dropout” című) jelentés célja, hogy javítsa a fiataloknak szóló kezdeményezéseket és új kezdeményezéseket inspiráljon, valamint, hogy gazdagítsa a skandináv régióbeli szereplők és szervezetek közötti kapcsolatokat.
A felső középfokú oktatásból lemorzsolódókkal foglalkozó skandináv online erőforrás az Északi Minisztertanács által megrendelt és 2012 és 2015 között a Nordic Welfare Centre által megvalósított projekt volt. Rendeltetése az volt, hogy olyan kezdeményezésekre vonatkozó jó példákat gyűjtsön össze, amelyek célja, hogy növeljék a felső középfokú oktatást befejező fiatalok arányát a skandináv régióban.
A skandináv portálon a skandináv országokban megvalósított sikeres projektek széles körét mutatták be. A kezdeményezések tekintetében külső értékelésre került sor, és azok pozitív eredményeket mutattak. Bizonyos tevékenységeket kifejezetten innovatív jellegük vagy inspiráló értékük miatt választottak ki.
A skandináv országok közötti közigazgatásbeli és kulturális különbségek ellenére a helyzet a lemorzsolódás veszélyének kitett fiatalokat illetően megdöbbentően hasonló. Olykor nagyobb különbségek vannak egyes települések és iskolák, mint az egyes országok között. A skandináv országok sikeres kezdeményezéseinek megismerése ihletet nyújthat és eszközökkel szolgálhat azon munka javításához, amely arra irányul, hogy valamennyi fiatalt segítsük a felső középfokú oktatás befejezésében.
E kiadvány tíz példát ír le, amelyek a jó gyakorlatoknak szentelt skandináv portálon is bemutatásra kerültek. A projektek egy része már lezárult, mások még folyamatban vannak. Egyes tevékenységeket beépítettek az általános tevékenységekbe.

On the Nordic web portal, a large range of successful projects from the Nordic countries were presented. The initiatives had been evaluated externally, and showed positive results. Some activities were specifically chosen because of their innovative character or value as sources of inspiration.
Despite bureaucratic and cultural differences between the Nordic countries, the situation regarding young people at risk of dropping out of school is strikingly similar. The differences are sometimes greater between municipalities and schools than between countries. By learning about successful initiatives in the Nordic countries, it is possible to find inspiration and tools to improve the work on helping all young people to complete their upper secondary education.
In this publication, ten projects are described that were presented on the Nordic good practice web portal. Some of the projects have been completed, while others continue. Some activities have been incorporated in ordinary work.

Típus
Gyakorlat (direct evidence)
Ország
Dánia; Finnország; Izland; Norvégia; Svédország
Nyelv
BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV
Oktatási szint
Középiskola
Az intervenció szintje
Célzott; Egyéni; Univerzális
Az intervenció intenzitása
Hosszabb távú; Időszakos
A finanszírozás forrása
Nincs adat

Hozzászólások

Hozzászólás írása