SZÜLŐK BEVONÁSA A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN

Jelen beszámoló célja, hogy tájékoztatást és útmutatást nyújtson a 10 Urbact – PREVENT kezdeményezésben részt vevő városi önkormányzatok és minden más önkormányzat, helyi hatóság és iskola rövid és középtávú stratégiai tervezéséhez a szülők oktatásba való bevonása céljából a korai iskolaelhagyás megelőzése érdekében. Ez az áttekintés a korai iskolaelhagyásról és a társadalmi integrációról szóló uniós bizottsági és tanácsi dokumentumok, valamint az Urbact – PREVENT projekt 10 településével folytatott párbeszéd és a folyamatban lévő konzultációs folyamat elemzésén alapul, továbbá bevonja az e területre vonatkozó nemzetközi kutatásokat. A PREVENT-et az Unió Urbact programja finanszírozza. 

A beszámoló három olyan területet határoz meg, amelyek központi szerepet játszanak az oktatásban való szülői részvétel holisztikus, differenciált és rendszerszerű megközelítésében, különösen a korai iskolaelhagyás megelőzése céljából:

  1. Megszólítás (közösség, egyén és család)
  2. Egészség
  3. Demokratikus rendszerek az iskolában

A beszámolóban szereplő ajánlások a) közösségi alapú családtámogató központokra, b) közösségi alapú élethosszig tartó tanulást segítő központokra, c) demokratikus kommunikációs rendszerek iskolai előmozdítására irányulnak.

Típus
Document
Ország
Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország
Nyelv
BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV
Oktatási szint
Középiskola; Általános iskola; Óvoda
Az intervenció szintje
Nincs adat
Az intervenció intenzitása
Nincs adat
A finanszírozás forrása
Nincs adat

Hozzászólások

Hozzászólás írása