5. Az érdekelt felek bevonása

A korai iskolaelhagyás összetett jellege következtében többdimenziós választ igényel. Okainak egy része az oktatási rendszeren kívüli tényezőkhöz kapcsolódik – például személyes, egészségi, érzelmi, illetve családi problémák vagy törékeny társadalmi-gazdasági háttér.  Mivel az iskolai személyzetnek nincs (és nem is lehet) kapacitása arra, hogy ezen kihívások mindegyikét kezelje, lényeges, hogy a megfelelő szakértelemmel rendelkező érdekelt felek tágabb körével működjenek együtt.

Továbbiak megjelenítése

Böngészés alterületek szerint ( Az összes terület megtekintése )

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

A befogadó iskolavezetés támogatása – az SISL projekt

A „Supporting Inclusive School Leadership (SISL)” projekt résztvevői azt vizsgálták, hogyan segíthetik elő az iskolai vezetőségek inkluzivitásának növelését, és ehhez eszközöket is biztosítottak. A projekt értelmezési keretei szerint az minősül befogadó iskolavezetésnek, amelynek célja minden – beleértve a kirekesztésnek leginkább kitett –  tanuló számára biztosítani a tartalmas tanulási lehetőségekben való teljes körű részvételt, a tanulói teljesítmény javítását, valamint a jóllétet. 

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; RU; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

A roma integráció iránti helyi elkötelezettség (LERI) - Többéves roma program

A LERI egy kvalitatív intézkedésekre irányuló kutatási projekt az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének többéves roma programja keretében. A projekt kidolgozására az Európai Bizottság A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere 2020-ig című közleményére adott válaszul került sor. A LERI összefogja a helyi hatóságokat és a lakosságot, különösen a romákat, annak érdekében, hogy megvizsgálja, hogyan lehet legjobban bevonni őket a roma integrációs cselekvésekbe, és meghatározni, hogy a cselekvés mely aspektusa működik, melyik nem, megvizsgálva továbbá ennek okait. A projekt célja, hogy támogassa az összes helyi érdekelt – köztük a romák – közös erőfeszítését a roma integráció megvalósításában. A szerzett tapasztalatok és a folyamat alatt levont tanulságok hozzájárulnak a helyi szintű romaintegrációs politikák és intézkedések tervezéséhez, végrehajtásához és nyomonkövetéséhez.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Bulgaria; Csehország; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Magyarország; Olaszország; Románia; Szlovákia

A tanulói teljesítmény növelése a befogadó oktatásban

A „Raising the Achievement of All Learners in Inclusive Education (RA)” projekt célja az volt, hogy konkrét bizonyítékokat gyűjtsön az iskolai teljesítmény javítását célzó hatékony gyakorlatokról, és képessé tegye az iskolákat és a helyi közösségeket valamennyi tanuló befogadására és támogatására.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

Action Antibullying (AAB)

The project partners designed and implemented a new anti-bullying programme in schools in five EU countries. It drew on the experiences of existing programmes and practices originated by the project partners working in different cultural contexts.  It provided further evidence of effective approaches to the reduction of bullying in schools that will inform the development of improved child centred, whole school strategies for adoption at European level.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: EN

Ország: Egyesült Királyság; Olaszország; Románia; Spanyolország; Szlovénia

DREAMS: A sokféleség támogatása az alapfokúból a középfokú oktatásba való átmenet során a korai iskolaelhagyás visszaszorítása céljából

A DREAMS egy 24 hónapon keresztül folyó Erasmus+ stratégiai partnerségi projekt, amelyben három oktatási intézmény és két nonprofit szervezet működik együtt azzal a céllal, hogy visszaszorítsák az iskolai lemorzsolódást, különösen azokban a régiókban, ahol hangsúlyosan van jelen a kulturális sokféleség. Eddig Spanyolországban, Olaszországban és Portugáliában zajlott projektmunka.

Területek: 2. Tanárok; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Olaszország; Portugália; Spanyolország

Guiding cities

Guiding Cities joins policy makers and education stakeholders to map policy and guidance and create coherent policy to respond to the complex needs in the fight against ESL.

The project aimed to:
• Analyse guidance actions in 4 countries through country-based focus groups including stakeholders in education and guidance.
• Develop a Guiding Cities Model and Checklist mapping different possible actions, actors community needs relative to guidance and lifelong learning.
• Establish and manage Working Groups and a survey of best practices (involving at least 40 stakeholders).
• Publish online the GCities Model and links to resources and practices for each type of action and/or each target group. The GCities tools will be available in 6 languages (EN, ES, CAT, IT, EL, RO).
• Test the GCities Model and Checklist-benchmarking tools with at least 40 communities or organisations.
• Improve professional development of local service providers and school guidance practitioners.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: EN

Ország: Görögország; Olaszország; Románia; Spanyolország

INCLUD-ED CSALÁDI OKTATÁS

A családi oktatás az INCLUD-ED (az Európai Bizottság „Strategies for inclusion and social cohesion in Europe from education” – befogadást és társadalmi kohéziót segítő oktatási stratégiák – elnevezésű, 2006 és 2011 között zajló 6. keretprogramja) kutatási projekt részeként meghatározott sikeres oktatási tevékenységek (SEA-k) egyik kezdeményezése.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 4.4. Családi tanulás; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

J'ai ma place au collège

This project is aims to fight against school dropout by addressing risk factors including:
• behavioural problems (discipline, violence ... )
• integration problems
• learning problems
• low motivation
• low self-esteem
• a lack of ambition
It is also important the student have a positive experience of school

 This project has two components:

1.) In "volet 1" students work collaboratively on a cross thematic directly related to the project. The aim is to restore and develop the pleasure of learning through informal activities.
2.) In "Volet 2" partner institutions (management, nursing service , teachers ... ) devoted to educational activities and educational research work together to produce a toolbox on prevention of ESL which can be adapted to local context. The focus is on prevention of conflicts, fight against discrimination, peer mediation, individual tutoring, class or group projects.

https://digitaliessite.wordpress.com/category/accueil/

 

Területek: 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.3. Iskolavezetés; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: EN

Ország: Franciaország; Görögország; Lengyelország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország

Jump@school – Egy korai iskolaelhagyás visszaszorítását célzó modell tesztelése

A Jump@school projekt résztvevői a korai iskolaelhagyás megelőzése érdekében egy innovatív intervenciós modellt dolgoztak ki és teszteltek, majd felmérték, milyen hatást gyakorolt a modell alkalmazása a veszélyeztetett diákoknak iskolához való hozzáállására. A projektet egy tíz partner alkotott konzorcium hajtotta végre, melyben hat országból négy iskola, és ezek 480 főnyi 14-17 éves diákja vett részt.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.1. A tanulók jólléte; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Lengyelország; Németország; Olaszország; Spanyolország; Törökország

KÖZÖSSÉGI ALAPÚ, EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁSI KÖZPONTOK

A NESET – az Oktatási és Képzési Szociális Szempontok Szakértői Hálózata jelentéseket tesz közzé azon szakpolitikusok és szakemberek számára, akik érdekeltek az egyenlőség és befogadás előmozdításában az oktatás és képzés területén szerte az Európai Unióban. E tanulmány az uniós tagállamokban a közösségi alapú, egész életen át tartó tanulási központok létrehozására irányuló stratégiákat vizsgálja. Bizonyítékokat és kutatási eredményeket tár fel az ilyen központok létrehozásának előnyeiről, valamint az ilyen központok létrehozását és hatékonyságát gátló akadályokról és nehézségekről. A jelentés azt a következtetést vonja le, hogy a közösségi alapú, egész életen át tartó tanulási központok egyidejűleg tudják megtestesíteni az egész életen át tartó tanulás kulcsfontosságú célkitűzéseit, mint például az aktív polgári szerepvállalást, a társadalmi kohéziót/befogadást, a személyes és társadalmi kiteljesedést, a kultúrák közötti párbeszédet, valamint a munkavállalói életutakat.

Területek: 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

Következő 10 találat megjelenítése