5. Az érdekelt felek bevonása

A korai iskolaelhagyás összetett jellege következtében többdimenziós választ igényel. Okainak egy része az oktatási rendszeren kívüli tényezőkhöz kapcsolódik – például személyes, egészségi, érzelmi, illetve családi problémák vagy törékeny társadalmi-gazdasági háttér.  Mivel az iskolai személyzetnek nincs (és nem is lehet) kapacitása arra, hogy ezen kihívások mindegyikét kezelje, lényeges, hogy a megfelelő szakértelemmel rendelkező érdekelt felek tágabb körével működjenek együtt.

Továbbiak megjelenítése

Böngészés alterületek szerint ( Az összes terület megtekintése )

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

A befogadó iskolavezetés támogatása – az SISL projekt

A „Supporting Inclusive School Leadership (SISL)” projekt résztvevői azt vizsgálták, hogyan segíthetik elő az iskolai vezetőségek inkluzivitásának növelését, és ehhez eszközöket is biztosítottak. A projekt értelmezési keretei szerint az minősül befogadó iskolavezetésnek, amelynek célja minden – beleértve a kirekesztésnek leginkább kitett –  tanuló számára biztosítani a tartalmas tanulási lehetőségekben való teljes körű részvételt, a tanulói teljesítmény javítását, valamint a jóllétet. 

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; RU; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

A tanulói teljesítmény növelése a befogadó oktatásban

A „Raising the Achievement of All Learners in Inclusive Education (RA)” projekt célja az volt, hogy konkrét bizonyítékokat gyűjtsön az iskolai teljesítmény javítását célzó hatékony gyakorlatokról, és képessé tegye az iskolákat és a helyi közösségeket valamennyi tanuló befogadására és támogatására.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

Az iskolai kudarc megelőzése: a befogadó szakpolitikák lehetőségeinek vizsgálata az intézményrendszer és az egyének vonatkozásában

A Preventing School Failure (PSF) projekt célja az volt, hogy az iskolai kudarc és az inkluzív politikák közötti összefüggések feltárásával hozzájáruljon az oktatási rendszerekben a befogadás és az igazságosság terén jelentkező egyenlőtlenségek csökkentéséhez. A projekt keretében kutatási adatok vizsgálatán keresztül járták körül a kérdést, hogy az inkluzív oktatáspolitikák hozzájárulhatnak-e az iskolai kudarc megelőzéséhez – az egyének és a teljes rendszer szintjén egyaránt. 

Területek: 1. Az iskola irányítása; 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Csehország; Egyesült Királyság; Finnország; Görögország; Izland; Lettország; Málta; Németország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Észtország; Írország

Home School Community Liaison Scheme

„Az ír tapasztalat egyértelműen azt mutatja, hogy az iskolákból kiinduló oktatási kezdeményezések képesek növelni a bevont felnőttek iskolai végzettségének szintjét, és a társadalmi felelősségvállalás általános érzését kelthetik a helyi közösségekben. A szülői szerepvállalás, különösen a társadalmi-gazdasági nélkülözés területein, nemcsak a gyermekek és az iskola előnyére válik, hanem az élethosszig tartó tanulás egyik döntő fontosságú szempontja is.” (Parents as Partners in Schooling, OECD 1997.)

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.3. Iskolavezetés; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 5.1. Multidiszciplináris csoportok

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Írország

INCLUD-ED CSALÁDI OKTATÁS

A családi oktatás az INCLUD-ED (az Európai Bizottság „Strategies for inclusion and social cohesion in Europe from education” – befogadást és társadalmi kohéziót segítő oktatási stratégiák – elnevezésű, 2006 és 2011 között zajló 6. keretprogramja) kutatási projekt részeként meghatározott sikeres oktatási tevékenységek (SEA-k) egyik kezdeményezése.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 4.4. Családi tanulás; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

Iskolaelvégzési program

Az írországi iskolaelvégzési program (SCP) számos helyi beavatkozást kínál a hátrányos helyzetű közösségekben, amelyek támogatják a fiatalok oktatásban való megtartását. A program lehetővé teszi a helyi közösségek számára, hogy olyan személyre szabott stratégiákat dolgozzanak ki, amelyek maximalizálják a korai iskolaelhagyással veszélyeztetett tanulók részvételi arányát az oktatási folyamatban. Ez magában foglalja az iskoláskorú fiatalok egyéni megcélzását, mind az iskolában, mind az iskolán kívül, valamint támogatást nyújt az oktatáshoz való hozzáférés, részvétel és eredmények terén fennálló egyenlőtlenségek kezelésére. Az SCP központi eleme az „Esélyegyenlőség biztosítása az iskolákban” (DEIS) elnevezésű tervnek, amely az oktatási integrációra irányuló politikai eszköz.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.1. A tanulók jólléte; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 4.2. A szülők bevonása az iskola irányításába; 5.2. Érdekelt felek hálózatai

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Írország

KÖZÖSSÉGI ALAPÚ, EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁSI KÖZPONTOK

A NESET – az Oktatási és Képzési Szociális Szempontok Szakértői Hálózata jelentéseket tesz közzé azon szakpolitikusok és szakemberek számára, akik érdekeltek az egyenlőség és befogadás előmozdításában az oktatás és képzés területén szerte az Európai Unióban. E tanulmány az uniós tagállamokban a közösségi alapú, egész életen át tartó tanulási központok létrehozására irányuló stratégiákat vizsgálja. Bizonyítékokat és kutatási eredményeket tár fel az ilyen központok létrehozásának előnyeiről, valamint az ilyen központok létrehozását és hatékonyságát gátló akadályokról és nehézségekről. A jelentés azt a következtetést vonja le, hogy a közösségi alapú, egész életen át tartó tanulási központok egyidejűleg tudják megtestesíteni az egész életen át tartó tanulás kulcsfontosságú célkitűzéseit, mint például az aktív polgári szerepvállalást, a társadalmi kohéziót/befogadást, a személyes és társadalmi kiteljesedést, a kultúrák közötti párbeszédet, valamint a munkavállalói életutakat.

Területek: 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

MULTI- ÉS INTERDISZCIPLINÁRIS CSOPORTOK A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉRE

Az alábbi tanulmány megvizsgálja, hogyan játszhatnak a multi- és interdiszciplináris csoportok kulcsfontosságú szerepet a korai iskolaelhagyás megelőzésében. Az ilyen multi- és interdiszciplináris csoportok számára kialakítandó stratégia felépítésének részeként fontos, hogy a hatékonyságukhoz szükséges és azt támogató feltételekre koncentráljunk, ahelyett, hogy determinisztikusan minden körülmények között eredményesnek gondolnánk azokat. A jelentés kiemeli, hogy a csoportok számára elengedhetetlen a határozott stratégiai iránymutatás olyan, a csoport által megoldandó lényegi kérdésekben, mint a lelki egészség támogatása, a felfüggesztés helyett nyújtott alternatívák, a marginalizálódott családok segítése, a tanárok konfliktus– és sokféleség–kezelési készségei, valamint a zaklatás megelőzésére irányuló készségek, a pozitív iskolai légkör elősegítése, a szülők képességeinek kiaknázása és a gyermekek nyelvi fejlesztésének középpontba helyezése stb.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.1. A tanulók jólléte; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 5.1. Multidiszciplináris csoportok

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

SZÜLŐK BEVONÁSA A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN

Jelen beszámoló célja, hogy tájékoztatást és útmutatást nyújtson a 10 Urbact – PREVENT kezdeményezésben részt vevő városi önkormányzatok és minden más önkormányzat, helyi hatóság és iskola rövid és középtávú stratégiai tervezéséhez a szülők oktatásba való bevonása céljából a korai iskolaelhagyás megelőzése érdekében. Ez az áttekintés a korai iskolaelhagyásról és a társadalmi integrációról szóló uniós bizottsági és tanácsi dokumentumok, valamint az Urbact – PREVENT projekt 10 településével folytatott párbeszéd és a folyamatban lévő konzultációs folyamat elemzésén alapul, továbbá bevonja az e területre vonatkozó nemzetközi kutatásokat. A PREVENT-et az Unió Urbact programja finanszírozza. 

Területek: 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 4.2. A szülők bevonása az iskola irányításába; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

Youthreach Ireland

The National Youthreach Programme in Ireland provides second-chance education and training to early school leavers aged 15-20 years. The programme, which is run by the Irish Department of Education and Skills, is focused on formal education, training and work experience. The programme is now a crucial part of the Irish education and training continuum and a fundamental element in the government’s response to early school leaving and educational disadvantage.
Interagency work is included in Youthreach’s quality standards. Links are established and maintained with schools, the Department of Education and Skills, related agencies and initiatives, employment services, social care and health promotion, and other services and local organisations targeting young people.
Youthreach offers young people the opportunity to identify options for adult life and to acquire certification. As the programme operates on a full-time, year-round basis, Youthreach has a continuous intake policy. Around 6,000 youth participate in this program. The programme lasts two years. Students attend full-time and on a year-round basis.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: EN

Ország: Írország

Következő 10 találat megjelenítése