3. A tanulók támogatása

Az oktatás középpontjába a tanuló igényeit kell állítani.  Minden tanulót megillet a magas színvonalú oktatás, a releváns tanterv, a megfelelő értékelés, az „egyenlő” és értékes tanulási lehetőségek. Az iskolának valamennyi tanuló számára olyan környezetet kell biztosítania, amely megfelel a sokszínűségüknek, a tanulási igények sokféleségét is beleértve, hogy maximálisan kiaknázza a fiatalokban rejlő potenciált. A minőségi oktatásnak a tanulókhoz kell alkalmazkodnia, nem pedig elvárnia tőlük az alkalmazkodást a meglévő rendszerhez. Ezzel kell biztosítani, hogy a tanulók aktívan részt vegyenek a tanulási folyamatban, világosan lássák tanulmányaik célját.  Mindez fontos ösztönzést jelent az iskolában maradáshoz.

 

Továbbiak megjelenítése

Böngészés alterületek szerint ( Az összes terület megtekintése )

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

A roma integráció iránti helyi elkötelezettség (LERI) - Többéves roma program

A LERI egy kvalitatív intézkedésekre irányuló kutatási projekt az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének többéves roma programja keretében. A projekt kidolgozására az Európai Bizottság A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere 2020-ig című közleményére adott válaszul került sor. A LERI összefogja a helyi hatóságokat és a lakosságot, különösen a romákat, annak érdekében, hogy megvizsgálja, hogyan lehet legjobban bevonni őket a roma integrációs cselekvésekbe, és meghatározni, hogy a cselekvés mely aspektusa működik, melyik nem, megvizsgálva továbbá ennek okait. A projekt célja, hogy támogassa az összes helyi érdekelt – köztük a romák – közös erőfeszítését a roma integráció megvalósításában. A szerzett tapasztalatok és a folyamat alatt levont tanulságok hozzájárulnak a helyi szintű romaintegrációs politikák és intézkedések tervezéséhez, végrehajtásához és nyomonkövetéséhez.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Bulgaria; Csehország; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Magyarország; Olaszország; Románia; Szlovákia

Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre irányuló skandináv projektek

Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre irányuló skandináv projektekről szóló („Nordic Projects to Combat School Dropout” című) jelentés célja, hogy javítsa a fiataloknak szóló kezdeményezéseket és új kezdeményezéseket inspiráljon, valamint, hogy gazdagítsa a skandináv régióbeli szereplők és szervezetek közötti kapcsolatokat.
A felső középfokú oktatásból lemorzsolódókkal foglalkozó skandináv online erőforrás az Északi Minisztertanács által megrendelt és 2012 és 2015 között a Nordic Welfare Centre által megvalósított projekt volt. Rendeltetése az volt, hogy olyan kezdeményezésekre vonatkozó jó példákat gyűjtsön össze, amelyek célja, hogy növeljék a felső középfokú oktatást befejező fiatalok arányát a skandináv régióban.
A skandináv portálon a skandináv országokban megvalósított sikeres projektek széles körét mutatták be. A kezdeményezések tekintetében külső értékelésre került sor, és azok pozitív eredményeket mutattak. Bizonyos tevékenységeket kifejezetten innovatív jellegük vagy inspiráló értékük miatt választottak ki.
A skandináv országok közötti közigazgatásbeli és kulturális különbségek ellenére a helyzet a lemorzsolódás veszélyének kitett fiatalokat illetően megdöbbentően hasonló. Olykor nagyobb különbségek vannak egyes települések és iskolák, mint az egyes országok között. A skandináv országok sikeres kezdeményezéseinek megismerése ihletet nyújthat és eszközökkel szolgálhat azon munka javításához, amely arra irányul, hogy valamennyi fiatalt segítsük a felső középfokú oktatás befejezésében.
E kiadvány tíz példát ír le, amelyek a jó gyakorlatoknak szentelt skandináv portálon is bemutatásra kerültek. A projektek egy része már lezárult, mások még folyamatban vannak. Egyes tevékenységeket beépítettek az általános tevékenységekbe.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 2.4. A tanárok jólléte; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.8. Célzott támogatás – nyelv; 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 4.2. A szülők bevonása az iskola irányításába; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Dánia; Finnország; Izland; Norvégia; Svédország

Az olvasás öröme

„Az olvasás öröme” egy hároméves (2012–2015), a finn oktatási és kulturális minisztérium által irányított és az Oulu Egyetem Bölcsészettudományi (Információtudományi) és Tanári Kara által végrehajtott nemzeti írástudási program.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL

Ország: Finnország

BEVEZETŐ TANÉV AZ ÚJONNAN ÉRKEZETT BEVÁNDORLÓK RÉSZÉRE

Az alapfokú oktatásra felkészítő, bevezető program olyan bevándorló hátterű tanulókra irányul, akik nem rendelkeznek megfelelő finn vagy svéd nyelvtudással és/vagy egyéb képességekkel ahhoz, hogy iskolaelőkészítő vagy alapfokú oktatási csoportokban tanulhassanak. A program célja az, hogy támogassa a diákok kiegyensúlyozott fejlődését és integrációját a finn társadalomba, továbbá biztosítsa számukra a szükséges készségeket ahhoz, hogy részt vehessenek az alapfokú oktatásban. Bizonyos esetekben a program kínálhat más tanórákat is, de a középpontban a finn és a svéd nyelv elsajátítása áll. Ez a képzés figyelembe veszi azt a tényt, hogy a tanulók életkoruk, tanulási képességeik és életkörülményeik szempontjából is különböznek.

Terület: 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 3.8. Célzott támogatás – nyelv; 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Finnország

INCLUD-ED CSALÁDI OKTATÁS

A családi oktatás az INCLUD-ED (az Európai Bizottság „Strategies for inclusion and social cohesion in Europe from education” – befogadást és társadalmi kohéziót segítő oktatási stratégiák – elnevezésű, 2006 és 2011 között zajló 6. keretprogramja) kutatási projekt részeként meghatározott sikeres oktatási tevékenységek (SEA-k) egyik kezdeményezése.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 4.4. Családi tanulás; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

INCLUD-ED INTERAKTÍV CSOPORTOK

Az interaktív csoportok egyike az INCLUD-ED kutatási projektben azonosított sikeres oktatási tevékenységeknek (SEA-k). Az INCLUD-ED azokat az oktatási stratégiákat elemezte, amelyek hozzájárulnak az egyenlőtlenségek leküzdéséhez, valamint előmozdítják a társadalmi kohéziót, továbbá a társadalmi kirekesztést okozó stratégiákat, különös hangsúlyt helyezve a veszélyeztetett és marginalizált csoportokra. Az interaktív csoportokat gyermekek és fiatalok oktatásának fejlesztésére használják különböző összefüggésekben. A tanulókat kis létszámú heterogén csoportokba osztják, minden csoportot egy felnőtt támogat. Minden csoportba 4-5 tanulót válogatnak, szem előtt tartva a heterogenitást a képességi szintek, nemek, kultúra, nyelv és az etnikai hovatartozás szempontjából. Ez a példa az interaktív csoportok (IG) és alkalmazásuk eredményeinek megértését segíti.

Területek: 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás

Alterületek: 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

INCLUD-ED – SIKERES OKTATÁSI TEVÉKENYSÉGEKET BEMUTATÓ KÖNYV

Ez a monográfia sikeres oktatási tevékenységeket elemez és ír le, különös hangsúlyt fektetve a veszélyeztetett csoportokra. Sikeres iskolai teljesítményt mutató konkrét adatokat szolgáltat, valamint gyermekek, tanárok és családok beszámolóit e sikerek hatásáról. Ezzel párhuzamosan elemzi a gyermekek iskolai teljesítménye és a társadalom különböző területein való integrációjuk, illetve onnan való kirekesztődésük közötti kapcsolatot. Ez a monográfia bemutatja az INCLUD-ED projekten keresztül azonosított, siker elérését célzó intézkedéseket, egyrészt összehasonlított adatokat, másrészt szilárd elméleti hátteret és fejlesztési példákat kínálva tehát. Néhány példa ezekre az intézkedésekre: az interaktív csoportok, a tanulási idő meghosszabbítása, házi feladat klubok, tutor a könyvtárban, család és közösség oktatási részvétele, családi nevelés vagy a dialogikus irodalmi összejövetelek. Ezen tevékenységek mindegyikét sikeres oktatási tevékenységekként definiálták, ami azt jelenti, hogy mind hatékonyságot mind egyenlőséget eredményeztek. Végül szakpolitikákra és gyakorlatokra vonatkozó ajánlások találhatóak és kerülnek megvitatásra.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás

Alterületek: 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 4.2. A szülők bevonása az iskola irányításába; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

INCLUDE-ED – dialogikus irodalmi összejövetelek

A „dialogikus irodalmi összejövetelek” (DLG) egyike az INCLUD-ED kutatási projektben azonosított sikeres oktatási tevékenységeknek (SEA-k). A DLG-t gyermekek és fiatalok oktatásának fejlesztésére használják világszerte különböző összefüggésekben. A DLG egy dialogikus olvasási tevékenység, amely két alapelvre épül: egy klasszikus irodalmi mű elolvasása (mint a Rómeó és Júlia, Odüsszeia, Don Quijote), majd párbeszédes tanulási módszertannal a jelentések, értelmezések és reflektálás megosztása. Ebben a gyermekek és családtagjaik is részt vehetnek. Ez a példa a DLG és alkalmazása eredményeinek megértését segíti.

Területek: 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás

Alterületek: 3.9. Célzott támogatás – migránsok, romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

InnoOmnia

InnoOmnia, in the city of Espoo, Finland, was founded in 2011. It is the first multi-sector vocational education centre in Finland where entrepreneurs may run their businesses jointly with students and teachers. Work and vocational education are part of a blended learning approach. One of the key aims of the programme is to improve the appeal of vocational education, and to offer “21st century learning” opportunities.
Services include:
1. Entrepreneurship support for current and aspiring entrepreneurs, primarily in arts and crafts or the service sectors.
2. Work-based/on-the-job learning programmes
3. Innovation and piloting of new teaching methods in the context of vocational education, g, e.g. gamification, mobile learning, entrepreneurial teaching methods
4. Teacher and school leader professional development for K-12 and vocational sectors

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás

Nyelv: EN

Ország: Finnország

JOPO – RUGALMAS ALAPSZINTŰ OKTATÁS

Finnországban az egyéni igényeket figyelembe vevő olyan innovatív tanítási módszereket és technikákat fejlesztettek ki, melyek gyakorlaton alapuló tanítással, kis csoportokkal, tevékenység közbeni tanulással, és különböző tanulási környezettel csökkenik az iskolaelhagyást.

Területek: 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Finnország

Következő 10 találat megjelenítése