2. Tanárok

Számos kutatási anyag mutatott rá arra, hogy a tanuló iskolai elkötelezettsége elsősorban a tanároktól kapott támogatás függvénye. Szoros kapcsolat volt kimutatható a társas, érzelmi és viselkedési jólléttel és magatartással. Egyre inkább elvárás a tanárokkal szemben, hogy a tanulás elősegítőivé váljanak. Az összes tanuló motiválásával, irányításával és folyamatos támogatásával a tanárok segíteni tudnak tanulóiknak abban is, hogy saját tanulási folyamatuk irányítóivá váljanak. Ehhez pedig szükséges, hogy tanárok erős és bizalmon alapuló kapcsolatot alakítsanak ki a tanulókkal és szüleikkel.

Továbbiak megjelenítése

Böngészés alterületek szerint ( Az összes terület megtekintése )

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

A befogadó iskolavezetés támogatása – az SISL projekt

A „Supporting Inclusive School Leadership (SISL)” projekt résztvevői azt vizsgálták, hogyan segíthetik elő az iskolai vezetőségek inkluzivitásának növelését, és ehhez eszközöket is biztosítottak. A projekt értelmezési keretei szerint az minősül befogadó iskolavezetésnek, amelynek célja minden – beleértve a kirekesztésnek leginkább kitett –  tanuló számára biztosítani a tartalmas tanulási lehetőségekben való teljes körű részvételt, a tanulói teljesítmény javítását, valamint a jóllétet. 

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; RU; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

A tanulói teljesítmény növelése a befogadó oktatásban

A „Raising the Achievement of All Learners in Inclusive Education (RA)” projekt célja az volt, hogy konkrét bizonyítékokat gyűjtsön az iskolai teljesítmény javítását célzó hatékony gyakorlatokról, és képessé tegye az iskolákat és a helyi közösségeket valamennyi tanuló befogadására és támogatására.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

Action Antibullying (AAB)

The project partners designed and implemented a new anti-bullying programme in schools in five EU countries. It drew on the experiences of existing programmes and practices originated by the project partners working in different cultural contexts.  It provided further evidence of effective approaches to the reduction of bullying in schools that will inform the development of improved child centred, whole school strategies for adoption at European level.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: EN

Ország: Egyesült Királyság; Olaszország; Románia; Spanyolország; Szlovénia

Education Endowment Foundation´s (EEF) parental engagement guidance report

The guidance report on “working with parents to support children´s learning“ is funded by the Education Endowment Foundation (EEF) and focuses mostly on activities that aim to improve children’s learning directly. Thus, it reviews the best available research to offer schools and teachers four recommendations to support parental engagement in children’s learning. When it talks about ‘parental engagement’, ‘schools working with parents to improve children’s academic outcomes’ is meant. It is not a new study in itself, but rather is intended as an accessible overview of existing research with clear, actionable guidance. The guidance also draws on a wider body of evidence and expert input.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterület: 4.4. Családi tanulás

Nyelv: EN

Ország: Egyesült Királyság

ESL - monitoring and prevention solutions (Przedwczesne kończenie nauki - monitoring i przeciwdziałanie)

The project goal is to provide a comprehensive analysis of best practices for preventing ESL in partner countries in the areas: of ESL monitoring systems; and, methods of counteracting ESL and reintegrating students.

Project partners were from Poland, the UK and Italy. Outputs include a report on ESL monitoring systems, a report on prevention and reintegration methods, and a training pack.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.3. Iskolavezetés; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet

Nyelv: EN

Ország: Egyesült Királyság; Lengyelország; Olaszország

ICAM: a migráció által érintett gyermekek befogadása

Az ICAM egy Erasmus+ projekt, amely azért jött lére, hogy garantálja, hogy a migráció által érintett gyermekek hozzáférhessenek a közoktatáshoz. A program segít az iskoláknak egy biztonságos, veszélyektől mentes környezet létrehozásában, amelyben a migráció által érintett gyermekek teljes mértékben kihasználhatják az oktatásban rejlő lehetőségeket.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Belgium; Egyesült Királyság; Franciaország; Olaszország; Románia; Spanyolország

INCLUD-ED INTERAKTÍV CSOPORTOK

Az interaktív csoportok egyike az INCLUD-ED kutatási projektben azonosított sikeres oktatási tevékenységeknek (SEA-k). Az INCLUD-ED azokat az oktatási stratégiákat elemezte, amelyek hozzájárulnak az egyenlőtlenségek leküzdéséhez, valamint előmozdítják a társadalmi kohéziót, továbbá a társadalmi kirekesztést okozó stratégiákat, különös hangsúlyt helyezve a veszélyeztetett és marginalizált csoportokra. Az interaktív csoportokat gyermekek és fiatalok oktatásának fejlesztésére használják különböző összefüggésekben. A tanulókat kis létszámú heterogén csoportokba osztják, minden csoportot egy felnőtt támogat. Minden csoportba 4-5 tanulót válogatnak, szem előtt tartva a heterogenitást a képességi szintek, nemek, kultúra, nyelv és az etnikai hovatartozás szempontjából. Ez a példa az interaktív csoportok (IG) és alkalmazásuk eredményeinek megértését segíti.

Területek: 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás

Alterületek: 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

Iskolai innováció Európában: a diákok önbizalmának növelése és magasabb rendű gondolkodási készségeinek fejlesztése egy tantervi innováción keresztül a willenhalli közösségi általános iskolában

Az iskola tanítással és tanulással kapcsolatos megközelítése azon alapul, hogy minden diák eljuthasson a tanulmányi kiválóságig és a jó teljesítményig. Az iskola ösztönző tantervet alakított ki, amelynek célja, hogy megértesse a diákokkal a tanulási folyamatokat, amelyekben részt vesznek (meta-megismerés), és építse az önbizalmukat. E folyamat kulcsfontosságú eleme a szaktanári oktatás bizonyos tantárgyakban (természettudomány, zene, művészet, testnevelés), valamint a matematikaoktatás fejlesztése az iskola egészében (6. osztályosoknak). A valamennyi diáknak nyújtott filozófiaoktatás szintén elengedhetetlen eleme a diákok gondolkodási készsége, ellenálló képessége és önbizalma fejlesztésének. A tantervi innovációra az iskola kezdeményezésére kerül sor, az iskola szövetségi partnerével, a Whitmore Park-i általános iskolával együttműködésben. Az intézmény rendszeres konzultációt folytat valamennyi alkalmazottal, az irányító testülettel, a diákokkal és a szülőkkel, valamint bevonja őket a tanterv alakításának folyamatába, továbbá tevékenyen együttműködik bizonyos közösségbeli partnerekkel tágabb tanulási tevékenységek kidolgozása érdekében.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 4.2. A szülők bevonása az iskola irányításába; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Egyesült Királyság

Iskolai innováció Európában: tantervi innováció az ösztönző és támogató tanulási környezet érdekében a Coventry-ben működő President Kennedy Schoolban

Az iskola tanítással és tanulással kapcsolatos filozófiája arra helyezi a hangsúlyt, hogy a diákok aktívan értsék meg a tanulási folyamatot és vegyenek részt abban. Az iskola tanterve a progresszió és a koherencia elvein alapul.
Az iskolában megvalósított innovatív gyakorlatok egyike az úgynevezett „Híd” (The Bridge). Ez olyan tantervi innovációt jelent, amelynek célja, hogy ösztönző és támogató tanulási környezetet teremtsen a középfokú oktatásba belépő 11 éves diákok számára. A tanulás projektalapú, és a tanterv különböző területeihez kapcsolódó tanárok csoportjainak közreműködésével valósul meg, ami lehetővé teszi a diákok számára, hogy kis számú tanárral működjenek együtt, és egyértelműen meghatározott, koherens tanulási célkitűzéseket kövessenek. A „Hidat” alátámasztó öt alapelv: a teljesítmény, az összetartozás, az ünneplés, a fegyelem és az élményekkel gazdagodás. A diákok az iskolában töltött időben – és azon kívül is – autonóm tanulókká válnak. A jutalmazási rendszer révén a diákok pontokat szereznek, amelyek alapján az év végén díjakat osztanak ki.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Egyesült Királyság

Manchester Communication Academy (MCA)

Manchester Communication Academy (MCA) works to improve outcomes for children, families and the community. This secondary academy opened in 2010 to serve one of the most disadvantaged inner-city neighbourhoods in England. From the outset, the academy’s sponsor, a large employer in the city, wanted the school to help to contribute to a vibrant and sustainable neighbourhood, and committed to addressing the many inter-related economic, social and physical challenges which characterise the neighbourhood. This mission has directly shaped the academy programme, which places equal importance on ‘teaching and learning’ and ‘social investment’. The school’s social investment department is a highly distinctive feature of its overall strategy for addressing the impacts of disadvantage on young people’s education and wider life chances.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.3. Iskolavezetés; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 4.2. A szülők bevonása az iskola irányításába; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: EN

Ország: Egyesült Királyság

Következő 10 találat megjelenítése