2. Tanárok

Számos kutatási anyag mutatott rá arra, hogy a tanuló iskolai elkötelezettsége elsősorban a tanároktól kapott támogatás függvénye. Szoros kapcsolat volt kimutatható a társas, érzelmi és viselkedési jólléttel és magatartással. Egyre inkább elvárás a tanárokkal szemben, hogy a tanulás elősegítőivé váljanak. Az összes tanuló motiválásával, irányításával és folyamatos támogatásával a tanárok segíteni tudnak tanulóiknak abban is, hogy saját tanulási folyamatuk irányítóivá váljanak. Ehhez pedig szükséges, hogy tanárok erős és bizalmon alapuló kapcsolatot alakítsanak ki a tanulókkal és szüleikkel.

Továbbiak megjelenítése

Böngészés alterületek szerint ( Az összes terület megtekintése )

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

A Beda középiskola felső tagozata

Ebben a példában a svédországi Beda Hallberg középiskola felső tagozatából ismerhetünk meg újszerű megközelítéseket. Az iskola egész sor, a személyes fejlődést és a tevékeny társadalmi részvételt megalapozó programot kínál. Az intézmény emellett azáltal igyekszik folyamatos támogatást biztosítani a tanulóknak és csökkenteni kimaradásuk kockázatát, hogy komoly erőfeszítéseket tesz az iskola zárva tartásának minimálisra szorítására, azzal a céllal, hogy egyes hosszabb szünetek alatt is nyitva legyen. Az egészségügyi szakemberek jelenléte szintén határozott: szociális és pszichológiai tanácsadók állnak rendelkezésre a fiatalok szükségleteinek támogatása céljából.
A Beda Hallberg gimnázium a svédországi Kungsbackában található felső tagozatos középiskola. A tanulókat mint egyéneket a középpontba helyező kis intézményként 2013-ban kezdte meg működését. A 16–20 éves korosztályhoz tartozó egyes fiatal felnőttek számára sok iskola fizikai és szociális környezete kihívást jelenthet, és akadályozhatja a folyamatos tanulást. A Beda iskola kapui nyitva állnak mindenki előtt, aki kis méretű iskolát keres, ahol biztonságban és kényelemben érezheti magát.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Svédország

A befogadó iskolavezetés támogatása – az SISL projekt

A „Supporting Inclusive School Leadership (SISL)” projekt résztvevői azt vizsgálták, hogyan segíthetik elő az iskolai vezetőségek inkluzivitásának növelését, és ehhez eszközöket is biztosítottak. A projekt értelmezési keretei szerint az minősül befogadó iskolavezetésnek, amelynek célja minden – beleértve a kirekesztésnek leginkább kitett –  tanuló számára biztosítani a tartalmas tanulási lehetőségekben való teljes körű részvételt, a tanulói teljesítmény javítását, valamint a jóllétet. 

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; RU; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

A tanulói teljesítmény növelése a befogadó oktatásban

A „Raising the Achievement of All Learners in Inclusive Education (RA)” projekt célja az volt, hogy konkrét bizonyítékokat gyűjtsön az iskolai teljesítmény javítását célzó hatékony gyakorlatokról, és képessé tegye az iskolákat és a helyi közösségeket valamennyi tanuló befogadására és támogatására.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre irányuló skandináv projektek

Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre irányuló skandináv projektekről szóló („Nordic Projects to Combat School Dropout” című) jelentés célja, hogy javítsa a fiataloknak szóló kezdeményezéseket és új kezdeményezéseket inspiráljon, valamint, hogy gazdagítsa a skandináv régióbeli szereplők és szervezetek közötti kapcsolatokat.
A felső középfokú oktatásból lemorzsolódókkal foglalkozó skandináv online erőforrás az Északi Minisztertanács által megrendelt és 2012 és 2015 között a Nordic Welfare Centre által megvalósított projekt volt. Rendeltetése az volt, hogy olyan kezdeményezésekre vonatkozó jó példákat gyűjtsön össze, amelyek célja, hogy növeljék a felső középfokú oktatást befejező fiatalok arányát a skandináv régióban.
A skandináv portálon a skandináv országokban megvalósított sikeres projektek széles körét mutatták be. A kezdeményezések tekintetében külső értékelésre került sor, és azok pozitív eredményeket mutattak. Bizonyos tevékenységeket kifejezetten innovatív jellegük vagy inspiráló értékük miatt választottak ki.
A skandináv országok közötti közigazgatásbeli és kulturális különbségek ellenére a helyzet a lemorzsolódás veszélyének kitett fiatalokat illetően megdöbbentően hasonló. Olykor nagyobb különbségek vannak egyes települések és iskolák, mint az egyes országok között. A skandináv országok sikeres kezdeményezéseinek megismerése ihletet nyújthat és eszközökkel szolgálhat azon munka javításához, amely arra irányul, hogy valamennyi fiatalt segítsük a felső középfokú oktatás befejezésében.
E kiadvány tíz példát ír le, amelyek a jó gyakorlatoknak szentelt skandináv portálon is bemutatásra kerültek. A projektek egy része már lezárult, mások még folyamatban vannak. Egyes tevékenységeket beépítettek az általános tevékenységekbe.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 2.4. A tanárok jólléte; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.3. Pályaorientáció és támogatás; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.8. Célzott támogatás – nyelv; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 4.2. A szülők bevonása az iskola irányításába; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 4.4. Családi tanulás; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Dánia; Finnország; Izland; Norvégia; Svédország

Berättarministeriet – A mesélő minisztérium

A Berättarministeriet (A mesélő minisztérium) egy, társadalmi-gazdasági szempontból az átlagosnál nagyobb kihívásokkal szembesülő területeken élő pedagógusok és tanulók támogatására szakosodott alapítvány. 10 éve magánkezdeményezésként induló, de a helyi igazgatási szervekkel és oktatási intézményekkel szoros együttműködésben zajló programjuk központi eleme a mesélésen keresztül megvalósuló nyelvfejlesztés.

Területek: 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 3.8. Célzott támogatás – nyelv; 3.11. Célzott támogatás – hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Svédország

Essunga Municipality Schools

Essunga, a Swedish municipality, transformed the ranking of its schools from the bottom to the top of the national school league tables between 2007 to the top in 2010. Essunga has three elementary schools and one lower secondary school (grades 6-9). With 5,500 citizens, it is one of the smallest municipalities in the country. The increase in levels of achievement is attributed to a research-based approach of inclusive education. For years, the three elementary schools in Essunga had consistently experienced low educational levels. An increasing number of students were refugees or in “family placements”. In 2007, only 76% of students were eligible for upper secondary school and 20% of these were placed in special education classes. These results compelled political and school leaders and school staff to identify targeted measures to address these challenges. The municipality focused on interventions at school and in the local community to prevent school absence and increase attendance.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.3. Iskolavezetés; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek

Nyelv: EN

Ország: Svédország

INCLUD-ED INTERAKTÍV CSOPORTOK

Az interaktív csoportok egyike az INCLUD-ED kutatási projektben azonosított sikeres oktatási tevékenységeknek (SEA-k). Az INCLUD-ED azokat az oktatási stratégiákat elemezte, amelyek hozzájárulnak az egyenlőtlenségek leküzdéséhez, valamint előmozdítják a társadalmi kohéziót, továbbá a társadalmi kirekesztést okozó stratégiákat, különös hangsúlyt helyezve a veszélyeztetett és marginalizált csoportokra. Az interaktív csoportokat gyermekek és fiatalok oktatásának fejlesztésére használják különböző összefüggésekben. A tanulókat kis létszámú heterogén csoportokba osztják, minden csoportot egy felnőtt támogat. Minden csoportba 4-5 tanulót válogatnak, szem előtt tartva a heterogenitást a képességi szintek, nemek, kultúra, nyelv és az etnikai hovatartozás szempontjából. Ez a példa az interaktív csoportok (IG) és alkalmazásuk eredményeinek megértését segíti.

Területek: 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás

Alterületek: 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

ProsocialLearn

ProsocialLearn is creating fun educational games for children to learn social and emotional well-being skills. By working together, teachers and game developers are creating new learning opportunities for inclusive education. The project wants to create a prosocial game development and distribution platform in order to distribute prosocial digital games from game companies to the educational sector and work with communities of teachers in Europe to evaluate their approach. Digital games can be tailored to teach the benefits of cooperation, as well as the ability to recognise the emotions of others and express trustworthiness – prosocial skills – helping children to appreciate team-work, recognise the value of understanding other people’s needs and achieve academically.
The games are targeted in particular at children at risk of social exclusion, who find it difficult to show empathy, and include hidden indicators that measure the development of a child’s skills. ProsocialLearn also developed a platform where teachers can track their pupils’ progress and plan lessons that incorporate the games.

Területek: 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés

Nyelv: EN

Ország: Egyesült Királyság; Finnország; Görögország; Németország; Olaszország; Románia; Spanyolország; Svédország

RefugeesWellSchool

Az EU Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogramja által finanszírozott RefugeesWellSchool projektet hét partnerintézmény hajtotta végre hat európai országban. Azt az átfogó célt tűzték ki maguk elé a projekt résztvevői, hogy újabb helyeken vetik be a korábbi adatok által igazoltan hatékony preventív, iskolai szintű támogatási formákat a menekült, illetve bevándorló fiatalok mentális jóllétének előmozdítása érdekében, és megvizsgálják, hogy különböző oktatási környezetekben milyen módon lehet megvalósítani ezeket a programokat.

Területek: 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.1. A tanulók jólléte; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; RU; SK; SR; SV; TR

Ország: Belgium; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Norvégia; Svédország

School innovation in Europe: Improving students’ reading comprehension skills through teaching of reading strategies in Centralskolan

For Arvika, Centralskolan is a big school with students coming from the city centre and surrounding areas. Students are from very mixed backgrounds, including students from disadvantaged areas. Several years ago, the school had a significant number of students whose academic achievements after the 9th grade were not sufficient for entering an upper secondary education. One of the key issues in Centralskolan, as well as in other surrounding schools, was that the student reading comprehension skills across various subjects were poor. Subjects of maths and science have been extra prioritised by Centralskolan as student results within those subjects were especially low. Therefore, the school has started practising an explicit teaching of reading strategies within specific subjects for grades 7 – 9. These reading strategies have been implemented together with scaffolding, which means that a teacher gradually empowers students to lead a reading and text comprehension exercise.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 4.1. Kommunikáció és tájékoztatás; 5.1. Multidiszciplináris csoportok

Nyelv: EN

Ország: Svédország

Következő 10 találat megjelenítése