2. Tanárok

Számos kutatási anyag mutatott rá arra, hogy a tanuló iskolai elkötelezettsége elsősorban a tanároktól kapott támogatás függvénye. Szoros kapcsolat volt kimutatható a társas, érzelmi és viselkedési jólléttel és magatartással. Egyre inkább elvárás a tanárokkal szemben, hogy a tanulás elősegítőivé váljanak. Az összes tanuló motiválásával, irányításával és folyamatos támogatásával a tanárok segíteni tudnak tanulóiknak abban is, hogy saját tanulási folyamatuk irányítóivá váljanak. Ehhez pedig szükséges, hogy tanárok erős és bizalmon alapuló kapcsolatot alakítsanak ki a tanulókkal és szüleikkel.

Továbbiak megjelenítése

Böngészés alterületek szerint ( Az összes terület megtekintése )

Segédanyagok ( Keresés az összes segédanyag között )

Felhívjuk figyelmét, hogy a „Segédanyagok” oldalon elérhető tartalmak jelenleg csak angol nyelven megtekinthetők.

A befogadó iskolavezetés támogatása – az SISL projekt

A „Supporting Inclusive School Leadership (SISL)” projekt résztvevői azt vizsgálták, hogyan segíthetik elő az iskolai vezetőségek inkluzivitásának növelését, és ehhez eszközöket is biztosítottak. A projekt értelmezési keretei szerint az minősül befogadó iskolavezetésnek, amelynek célja minden – beleértve a kirekesztésnek leginkább kitett –  tanuló számára biztosítani a tartalmas tanulási lehetőségekben való teljes körű részvételt, a tanulói teljesítmény javítását, valamint a jóllétet. 

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.1. Multidiszciplináris csoportok; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.3. Partnerségek – munkáltatók és vállalkozások; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; RU; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

A tanulói teljesítmény növelése a befogadó oktatásban

A „Raising the Achievement of All Learners in Inclusive Education (RA)” projekt célja az volt, hogy konkrét bizonyítékokat gyűjtsön az iskolai teljesítmény javítását célzó hatékony gyakorlatokról, és képessé tegye az iskolákat és a helyi közösségeket valamennyi tanuló befogadására és támogatására.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 1.4. Együttműködés az oktatási rendszerekben; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben; 5.2. Érdekelt felek hálózatai; 5.4. Partnerségek – közösségi szervezetek és civil társadalom

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szlovákia; Szlovénia; Észtország; Írország

E-COURSE: a menekült és bevándorló gyermekek oktatásban való részvételének fejlesztése

Az E-COURSE projekt célja nagyobb hozzáférést, könnyebb részvételi lehetőséget és jobb tanulmányi teljesítményt biztosítani az újonnan érkezett menekült és bevándorló gyermekeknek a ciprusi, a francia, a görög, a német és az olasz általános iskolákban, illetve összeurópai szinten segíteni a tanulók integrációját a befogadó társadalmakba.

Területek: 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; LV; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ciprus; Franciaország; Görögország; Németország; Olaszország

INCLUD-ED INTERAKTÍV CSOPORTOK

Az interaktív csoportok egyike az INCLUD-ED kutatási projektben azonosított sikeres oktatási tevékenységeknek (SEA-k). Az INCLUD-ED azokat az oktatási stratégiákat elemezte, amelyek hozzájárulnak az egyenlőtlenségek leküzdéséhez, valamint előmozdítják a társadalmi kohéziót, továbbá a társadalmi kirekesztést okozó stratégiákat, különös hangsúlyt helyezve a veszélyeztetett és marginalizált csoportokra. Az interaktív csoportokat gyermekek és fiatalok oktatásának fejlesztésére használják különböző összefüggésekben. A tanulókat kis létszámú heterogén csoportokba osztják, minden csoportot egy felnőtt támogat. Minden csoportba 4-5 tanulót válogatnak, szem előtt tartva a heterogenitást a képességi szintek, nemek, kultúra, nyelv és az etnikai hovatartozás szempontjából. Ez a példa az interaktív csoportok (IG) és alkalmazásuk eredményeinek megértését segíti.

Területek: 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása; 4. Szülői szerepvállalás

Alterületek: 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.5. Tanulás és értékelés; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák; 3.10. Célzott támogatás – sajátos nevelési igények és tanulási nehézségek; 4.3. A szülők tere és szerepvállalása az oktatási tevékenységekben

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Albánia; Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Csehország; Dánia; Egyesült Királyság; Finnország; Franciaország; Görögország; Hollandia; Horvátország; Izland; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Luxemburg; Magyarország; Málta; Norvégia; Németország; Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország; Írország

MiCREATE: bevándorló gyermekek és közösségek az átalakulóban lévő Európában

A MiCREATE projekt célkitűzése a különböző hátterű bevándorló gyermekekből álló csoportok befogadásának ösztönzése a bevándorló gyermekek iskolai és oktatásügyi integrációjára vonatkozó gyermekközpontú megközelítés alkalmazásával. Az érvényben lévő integrációs politikák újragondolásának szükségessége miatt életre hívott kutatási projekt résztvevői átfogó vizsgálat alá vonják a jelenlegi integrációs folyamatokat abból a szempontból, hogy milyen módon tudnánk növelni a bevándorló gyermekek agenciáját, részvételi hajlandóságát és jóllétét.

Területek: 1. Az iskola irányítása; 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 1.1. Iskolai kultúra és légkör; 1.2. Iskolai tervezés és nyomon követés; 1.3. Iskolavezetés; 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 3.1. A tanulók jólléte; 3.2. A tanulók részvétele az iskolai életben; 3.7. A veszélyeztetett tanulók nyomon követése; 3.9. Menekültek, bevándorlók és romák

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EN; ES; ET; FI; FR; GA; HR; HU; IS; IT; LT; MK; MT; NL; NO; PL; PT; RO; SK; SL; SR; SV; TR

Ország: Ausztria; Belgium; Bulgaria; Ciprus; Dánia; Egyesült Királyság; Hollandia; Horvátország; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Magyarország; Németország; Olaszország; Portugália; Spanyolország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia

ProsocialLearn

ProsocialLearn is creating fun educational games for children to learn social and emotional well-being skills. By working together, teachers and game developers are creating new learning opportunities for inclusive education. The project wants to create a prosocial game development and distribution platform in order to distribute prosocial digital games from game companies to the educational sector and work with communities of teachers in Europe to evaluate their approach. Digital games can be tailored to teach the benefits of cooperation, as well as the ability to recognise the emotions of others and express trustworthiness – prosocial skills – helping children to appreciate team-work, recognise the value of understanding other people’s needs and achieve academically.
The games are targeted in particular at children at risk of social exclusion, who find it difficult to show empathy, and include hidden indicators that measure the development of a child’s skills. ProsocialLearn also developed a platform where teachers can track their pupils’ progress and plan lessons that incorporate the games.

Területek: 2. Tanárok; 3. A tanulók támogatása

Alterületek: 3.4. Tanterv és tanulási pályák; 3.5. Tanulás és értékelés

Nyelv: EN

Ország: Egyesült Királyság; Finnország; Görögország; Németország; Olaszország; Románia; Spanyolország; Svédország

„Az élet sokszínűség” (Leben ist Vielfalt) tanulói hálózat

A hálózat fő célja hogy felkészítse a tanárhallgatókat a sokszínű osztályokban való tanításra. A hálózat céljai: - a tanárhallgatók támogatása interkulturális érzékenységük fejlesztése terén; ötletek nyújtása és az interkulturális gyakorlatok iskolai bevezetésének előmozdítása; hálózatként működni a különböző kultúrák találkozása és a heterogenitás iránt érdeklődő tanárhallgatók számára; fórumként szolgálni a párbeszédhez és a tapasztalatcseréhez a különböző osztályokban folytatott tanítás kihívásairól és megközelítéseiről; speciális tudás és gyakorlati tapasztalatok nyújtása tanárhallgatók számára. A csoport kezdeményezi az interkulturális környezetben való tanulással kapcsolatos információ- és tapasztalatcserét, és támogató intézkedéseket szervez menekültek számára. A hálózat fő célcsoportja tanárhallgatókból áll, ugyanakkor gyakorló tanárokat és más releváns csoportokat, mint például egyetemi szakembereket is megcéloz. A hálózatot eredetileg bevándorló hátterű tanárhallgatók támogatására indították el, de rövid időn belül minden hallgatóra kiterjedt.

Területek: 2. Tanárok; 5. Az érdekelt felek bevonása

Alterületek: 2.1. A tanár készségei és kompetenciái; 2.2. A tanár kapcsolata a diákokkal és a szülőkkel; 2.3. A tanári alapképzés és a tanárok folyamatos szakmai továbbképzése; 3.6. Kiterjesztett és tanórán kívüli tanulás

Nyelv: BG; CZ; DA; DE; EL; EN; ES; ET; FI; FR; HR; HU; IT; LT; LV; MT; NL; PL; PT; RO; SK; SL; SV

Ország: Németország

Következő 10 találat megjelenítése